Andi szüléstörténete 2020.08.15.

Most kaptam engedélyt másik Andinktól szüléstörténete megosztására. Andival is együtt csináltuk végig online a karantént, majd amikor lehetett, jött személyesen is. Nagyon izgultam érte, mert főorvos váltás volt a kórházban, ahol szülni készült, és mivel terhességi cukros lett, és az új főorvosnak az volt a vesszőparipája, hogy emiatt indítani kell a 38. héten, hiába választott nagyon jó fej szülész orvost, a főorvos megkeserítette a várandóssága utolsó heteit - minősíthetetlen módon ordibált Andival és fenyegette, elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak emberek a magyar egészségügyben, szégyen! Szégyen akárkivel szemben is, de triplán szégyen egy egyébként is érzékeny kismamával szemben, aki egy még érzékenyebb kis életet hordoz a szíve alatt! Legszívesebben feljelenteném az ilyen orvost! Szóval izgultam Andiért, nehogy ez a főorvos magát a szülést is tönkretegye, de szerencsére erre legalább nem került sor. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy ideális lett volna, egy újabb pánikszerű császár lett belőle, ami a bábák tudása szerint nem biztos, hogy indokolt volt, de Andi kihozta belőle a maximumot, meglátta a rosszban is a jót, amiért le a kalappal, és azóta is nagyon ügyes és boldog anyukája a kis Abigélnek. Gratulálok és sok boldogságot kívánok ?? Íme Andi beszámolója, amit engedélyével megosztok veletek, a babafotókkal egyetemben. Az első kép már most készült Abigélról, láthatjátok, nő, mint a kis gomba ?? Ja, és lehet babát nézni szopi közben, csak csinálgassátok a nyaktornát ??
"Szia Éva!
Végre eljutottam odáig, hogy leírjam az én kis kacifántos, ámde boldog végű történetemet. ??
Ugye ott fejeztük be egy szerdai jóga órán, hogy "szépen megkértek", hogy feküdjek be csütörtökön és beindítják a szülést. Csütörtök reggel kellett bemenni. Akkor néztek ctg-t, meg ultrahangot, megállapították, hogy minden tökéletesen rendben van, így továbbra is értetlenül álltam, hogy akkor miért is kell indítani. Ennyit foglalkoztak velem aznap, így sajnos egész nap a gondolataimmal maradtam.... Dühös voltam és értetlenül álltam az egész helyzet előtt. De elhatároztam, hogy aznapra az a feladatom, hogy elengedjem ezt a haragot, mert akármennyire is haragszom és bosszankodom, ezen változtatni már nem tudok. Kb 1millió lufiba fújtam bele, de végülis sikerült megnyugodni. A Férjem is nagyon támogató volt mindenben. Délután 2től 5ig volt csak látogatás, de azt a 3 órát végig velem töltötte és próbált megvigasztalni, hogy minden rendben lesz. Este 10kor jöttek értem, hogy feltegyék a ballont. Ez annyira nem volt vészes, mint amire számítottam. Viszont, amint visszamentem a szobámba elkezdődött a "vajúdás". Nem tudom, hogy ezt már lehet-e annak nevezni, de 5-7 percenként 1-1,5 perces intenzív fájásaim lettek. Pedig a feladatom az lett volna, hogy aludjak egy nagyot, hogy másnapra legyen energiám. De én csak számoltam és vizualizáltam magamban, hogy mindezt a lányomért teszem, akit hamarosan a kezeimben tarthatok.
Másnap reggel 7re kellett menni a szülőszobára, hogy megnézzük mi a helyzet. A Férjemet is ekkorra kellett hívni, de szegénynek várnia kellett 10 percet, mert éppen vizsgáltak, ezt másfél órának élte meg. ?? A ballon kijött, 6 cm-nél tartottam, viszont a fájások elmaradtak a ballonnal, így jött az oxitocin... Ezzel viszont szépen folytatódott minden. A ctg-n gyönyörűen rajzolódtak 2 percenként az 1 perces fájások. És tudtam, hogy egyre közelebb kerülök a lányomhoz. Itt már bent volt a Férjem, aki végig támogatott, itatott és mindenre figyelt. Annyira, hogy sikerült úgy megnevettetnie, hogy orvosok és szülésznők rohantak be hozzánk, hogy mért zörög így a ctg. Majd nyugtázták, hogy csak "Anyuka röhögőgörcsöt kapott a szülőszobában!" ?? Fél 10kor burokrepesztés volt, amitől sokkal intenzívebbek lettek a fájások. Kb dél környékén jött a rosszabb része. Maradt sajnos a 6 cm, a Baba feje még mindig kimozdítható volt a szülőcsatornából, és a fájások is ugyanolyanok, közben viszont Babóca szívhangja, ha még nem is életveszélyesen, de leesegetett, ezért jött egy orvos, aki azt mondta, hogy ez bizony császármetszés lesz. Sikítani akartam, üvölteni és toporzékolni, hogy "Neeeem!", én elterveztem, hogy sétálni fogok közben, hogy mikor melyik jógapózban pihenek és hogy megszülöm természetesen a Babámat, szó sem lehet császármetszésről. De úgy éreztem, hogy nincs helye vitának. Inkább legyen császár és menjünk haza 3-an, minthogy a makacsságom miatt, újra csak ketten legyünk. Így átsétáltunk a műtőbe, ahol pikk-pakk előkészítettek, és 10 perc alatt ki is szedték ("megszületett") Abigélt. Ámuldoztak, hogy milyen gyönyörű gyerkőc, és felajánlották, hogy ha esetleg nem tartanék rá igényt, szívesen hazaviszik, mert csodaszép hajas Baba, és tényleg Abigél. ?? Miután megnézték, hogy minden rendben odanyomták a kis pofikáját az enyémhez, amitől megnyugodott és én is. Elképesztő volt az a fogalmam sincs hány perc, amíg velem volt. De utána rögtön vitték Apukához, akit közben levetkőztettek, így együtt voltak, amíg engem összeraktak.
És itt jön az, hogy minden rosszban van valami jó. Mert a kórházban természetesen van aranyóra, így mikor visszavittek, 3-asban lehettünk. Segítettek mellre rakni a Babát, és hármasban hagytak minket, mint újdonsült családot. És mivel 6 órán keresztül nem volt szabad felkelnem, így a mi aranyóránk 6 órán keresztül tartott. És ez az idő felbecsülhetetlen volt. Így is azt éreztük, hogy milyen hamar eltelt, de csodálatos volt, ahogy ismerkedtünk egymással, összebújtunk és családdá válhattunk. Emiatt hálás vagyok a dolgok alakulásáért. Emiatt és amiatt, mert kiderült, hogy a Babóca azért nem tudott megszületni, mert 2 és félszer a nyakára tekeredett a köldökzsinór. Így ha el is indult volna, nem biztos, hogy ilyen jól alakult volna.
A műtét közben mondták, hogy milyen jó, hogy ilyen nyugodt vagyok, mert itt mindig olyan hisztis Anyukák szoktak lenni. A Férjem is megdícsért, hogy egy hős vagyok, amiért ilyen nyugodtan fogadtam a császárt, annak ellenére, hogy nem erre készültem, azért meg pláne, hogy a saját lábamon sétáltam vissza a szobámba és nem kértem tolókocsit. Van bennem egy kis hiányérzet, de azt gondolom ez így van rendjén, hiszen elvesztettem valamit, amit hónapokon át tervezgettem, viszont itt van a kezemben a gyönyörű lányom, akit sokkal több hónapon át nevelgettem, és ez sokkal fontosabb mindenféle szülési tervnél. Összességében nem éltem meg csalódásként a dolgot, de persze néha eszembe jut, hogy milyen lett volna ha sikerül természetes úton megszülnöm a Babámat. Reménykedem benne, hogy lesz még lehetőségem megtapasztalni a másik utat is!
Köszönöm a felkészítést és a jógát! Sokat segített bent.
És szoptatás közben folyamatosan ott cseng a fülemben, hogy ne nézzek folyton lefelé. És bár nagyon nehéz megállni, hogy ne folyton Őt nézzem, de igyekszem közben nyaktornát csinálni. ??
Köszönjük!
Andi & Abigél"



Kövess minket a Facebook-on!